2010. december 17., péntek
Ma már jobban voltam, de azért nem akartam túlságosan „ugrálni”. Eredetileg azt terveztem, hogy a Burma utáni két teljes thaiföldi nagy egyikén felmegyek Ayutthayá-ba, a régi királyi városba, ami egy egész napos kirándulásba bőven belefér Bangkokból – és egyébként része az UNESCO Világörökség-listájának is. Végül sajnos a tegnapi rosszullét keresztülhúzta a számításaimat, mert ugyan itt volt még a mai nap is, de azok után, hogy tegnap még volt egy kevés lázam, ma nem akartam túlzásba vinni a mászkálást. Inkább úgy gondoltam, úgy éreztem, hogy egy-két kört megyek Bangkokban, elmegyek pár kedvenc helyemre, aztán kényelmesen összecsomagolok, hogy holnap ne kelljen nagyon korán kelni.
Délelőtt épp ezért nem rohantam, hanem kényelmesen pakolásztam, rendezgettem a holmijaimat, egy adag ruhát még levittem a Rambuttri-ra, mosatni. Egy kevés felárért, de azon a helyen, ahová már máskor is vittem szennyest, elvállalták ma estére.
Miután még tengtem-lengtem egy kicsit, taxiba ültem és elmentem a Hualamphong vasútállomásig, egyrészt azért, mert ezt az állomást jó ideje meg akartam nézni, másrészt azért, mert itt kezdődik a metróvonal, amivel el lehet jutni a Sukhumvit Road környékére.
A Sukhumvit egyébkén inkább üzleti negyed, itt koncentrálódik a bangkoki felhőkarcolók jó része (a magyar nagykövetség is a Sukhumvitról nyíló egyik soi-ban, azaz kisebb utcában helyezkedik el egy toronyház 20.emeletén), viszont errefelé is van néhány jó kis üzlet, utcai árus. Elsőre hülyeségnek tűnhet talán idáig eljönni egy talpmasszázs miatt, amikor a Khao San-on és a Rambuttri-n nyüzsögnek a masszőrök, de az egyik soi-ban már korábban találtam egy kellemes helyet, ahol nincs olyan tömeg, mint a turistagettóban, viszont nem is drágább, és nagyon kellemes.
Így aztán az utolsó teljes bangkoki napomon kiélveztem még az igazi thai talp-, majd testmasszázs frissítő hatását, utána pedig kószáltam egyet a környéken. A magasvasúttal (Skytrain) mentem el a folyam, a Chao Phraya partján délebbre levő hajóállomásig, a Saphan Thaksin-ig, hogy onnan a vízibusszal, a Chao Phraya Express-szel menjek vissza Banglamphu-ba, a Rambuttri környékére.
Utoljára még bevásároltam egy-két szükséges dolgot (zsebkendőt, szappant) egy nagyobb szupermarketben a Saphan Thaksin mellett. Itt láttam meg az egyik nagyon érdekes dolgot, ami megint csak azt mutatja, hogy amúgy sikeres márkáknak is alkalmazkodniuk kell a helyi ízléshez, ha mindenütt sikeresek akarnak lenni. Hogy miről van szó? A Pringles-ről. Ezt a chips-fajtát, gondolom, sokan ismerik már. Európában a mifelénk hagyományos ízek dominálnak: sajtos, paprikás, illetve brit területen a sós-ecetes. No meg persze „még sokan mások”. Ázsiában viszont az egyik sláger, főleg a japánoknál a tengeri algával készült ételek, hiszen elég csak arra gondolni, hogy a szusit is ebbe göngyölik bele….de sok más ételnél is fontos hozzávaló az alga.
Nos, Bangkokban láttam először olyan Pringles-t, ami „Seaweed”, azaz alga-ízesítésű volt. Érdekes, nem? (hogy kicsit előreszaladjak az időben, később, Manilában láttam még koktélrákos, tengeri rákos és más „seafood”-os verziókat is… :)
A Saphan Thaksin-i hajóállomáson, miközben a vízibuszra vártam, láttam egy hirdetményt, miszerint másnap több helyütt forgalmi lezárások és korlátozások lesznek, mert a Red Bull Forma-1-es csapata, és személyesen Mark Webber tart majd bemutatót egy versenyautóval Bangkok utcáin. Az ilyen „demonstration run”-ok egyre elterjedtebbek azokban az országokban, ahol nincs futam, és ez nem is csoda, hiszen ezek is komoly piacnak számítanak, és egy komoly cég törődik a piackutatással… :)
Nagy Forma-1-es rajongóként csak azt sajnáltam, hogy pont holnap reggel fogok elmenni, mert ha estig maradok, akkor megnézhettem volna a bemutatót. De hát nem panaszkodni akarok, ezen az úton sok minden mással szerencsém volt már, jókor voltam jó helyeken, tehát nem tartom magamat szerencsétlennek…
A Chao Phraya Express-sel, azaz a vízibusszal felfelé menni a folyamon nekem nagy élmény, innen jól lehet látni mindkét partot: a modern negyedeket, a Chinatown egy részét, feljebb pedig a királyi palota komplexumának aranyozott épületeit.
Nem akarok túl nagy szavakkal dobálózni, de ahogy korábban már írtam, Bangkok nagyon közel áll hozzám, itt mindig fel tudok szabadulni. Most is úgy éreztem, mintha kicseréltek volna, Bangkokban szabadon szárnyalt a lelkem.
Ezért is voltam egy kissé szomorkás hangulatban, hogy másnap tovább kell állnom, de annál jobban izgatott az új kaland: Macau!
