Azazhogy Indiai Köztársaság, merthogy ez az ország hivatalos neve hindiül.. :)
2010. december 1., szerda
Lassan 1 hónapja tekergek már a Himalájában, most már jöhet a többi része is Ázsiának.. :)
1400 méter alatt nem is nagyon voltam ezen idő alatt (ez Kathmandu) Lukla 2800, Namche 3400, Paro 2200, Thimphu 2300 méter magasan volt a tengerszint felett. Talán csak Punakhában voltam „alacsonyabban”, igen röviden ez 1200 méter, de a szálló ott is 1300-1400 méter magasságban volt.
Utolsó reggeli a KTM Peace-ben, már ismerősek a guesthouse alkalmazottai. Délelőtt még pakolásztam, neteztem, összerendeztem a dolgaimat. Szerencsére nem kellett sietnem, délelőtt 11 óra körülre volt megbeszélve az indulás a reptérre.
Szokásos kathmandui dugók voltak, így simán, alig 45 percbe telt az út a Tribhuvan repülőtérre, ami légvonalban talán 5-6 kilométer a városközponttól. A becsekkolás után hamar be is mentem a tranzitba.
Most nem fogtam wifit a reptéren, de nem is baj, rövid laptopozás után beálltam a biztonsági ellenőrzésre váró sorba, az sem rövid. Két kapu van csak, az egyik a férfiaknak, másik a nőknek (a gyors motozás miatt), és igen alaposan, többször is ellenőriznek. Az átvilágítógép és a fémkereső kapu után alapból még egy külön asztalon átnézik mindenkinek a kézipoggyászát, és a címkét is lepecsételik, csak ezután lehet beljebb menni, a beszállókapuk előtti térbe.
Az is egy díjnyertes mutatvány egyébként, hogy 2-3 beszállókapu van a nemzetközi indulásokra, de felettük semmilyen kijelző nincs, és be sem mondják sehol, hogy melyik kapu melyik járat utasainak nyílik meg, mikor. Jöjj rá magad, hogy hová kell állnod. Az az egy szerencse, hogy Kathmanduból azért nem 5-10 percenként mennek a gépek. Abból a zónából, ahol én álltam, még a Thai Airways bangkoki járata indult akkoriban, úgy 20 perccel a miénk előtt, és már lehetett látni, hogy a 2-es kapunál gyülekeznek a Thai-beszállókártyás utasok, sőt egy „Thai” feliratú láthatósági mellényes srác is felbukkant. No, akkor ki tudtam következtetni, hogy a Nepal Airlines delhi járatára az 1-esnél lesz a beszállítás. Így is lett, de mint mondtam, ezt nem írták ki sehová, nem is mondták be. Figyelni kell, és résen lenni, akkor időben eljutsz a repülőhöz vivő buszig.
Nepal Airlines: már korosodó Boeing 757-sel megyünk, a belseje is kopottas, viszont az ellátás kitűnő. Többfogásos ebéd, meleg étel, kellemes csirke, nem túl fűszeres. Európában már hosszú évek óta nincs ilyesmi a turistaosztályon, sőt már kaja sem nagyon. Jobb esetben hozzád vágnak egy szikkadt szendvicset. Ázsiában, illetve az ázsiai légitársaságokban ezt is szeretem, bár tény, hogy az ember nem a kaja miatt repül, de akkor is. Még egy olyan cég is, mint a Nepal Airlines, ami nem éppen egy nagy spíler, meg tudja adni a módját a maga szerény eszközeivel is.
Jobb oldalt ültem (bár nem kértem előre), így a Himalája új részeit láthattam, Kathmandutól nyugatra. Ezt a részt még nem láttam (a Qatarral éjszaka jöttem). Drámai, ahogy meredeken emelkedve kikanyarodunk a Kathmandu-völgy magasnak hitt hegyei közül, és akkor fölöttünk még ott tornyosul az igazi Himalája!
„Nulladik benyomás” Delhiről: a szmog. Már ereszkedni kezdtünk, a távolban még kristálytisztán látszottak a Himalája csúcsai, és ahogy kinéztem a gép bal oldali ablakain, hatalmas, mindent elborító barna ködszerű valamit láttam lebegni a föld felett. Először azt hittem, hogy csak nagyon párás arrafelé a levegő, de nem! Jobbra nézve még mindig kristálytiszta volt minden, de balra, Delhi felé már terpeszkedett a ronda, barna füstköd. Arthur Hailey regénye, az „Autóváros” jutott eszembe, amikor Brett DeLosanto repül haza a szülővárosába, Los Angelesbe, és leszállás előtt megdöbben a gépen, mert nem látja a várost, csak a mindent elborító szmogot. Egészen eddig ezt enyhén írói túlzásnak, vagy inkább képnek tartottam, nem gondoltam, hogy van ilyen. Hát, van! Egyszerűen nem akartam elhinni, de valóban van ilyen szmog, amit felülről teljesen jól ki lehet venni. „Alulról”, azaz a városból is, csak ott testközelből érezhető.
…
Delhi:
Első benyomás, reptér. Mintha Európa egyik legjobb repterén volnál. Csend, tisztaság, rendezettség, márvány, üveg, szőnyegek.
Második benyomás, elindulsz a reptérről. Még mindig nem érkeztél meg Indiába. Többszintes parkológarázs, automaták, mint egy plázában.
Harmadik benyomás: soksávos autóút be a városba. Egészen európai, hasonlítani sem lehet a nepáli őskáoszhoz. Itt már kezdesz megérkezni Indiába, mert úgy vezetnek.
Negyedik benyomás: Az autóút szűkül, bár még 2-3 sávos, de már az igazi városon visz át. Még mindig sokkal rendezettebb, mint Kathmandu.
Ötödik benyomás: meglátod az első viskónegyedeket, kezded érezni a szagokat. Már majdnem Indiában vagy.
Hatodik benyomás: lekanyarodtok az autóútról, szűkebb utcák, szeméthalmok, azokból eszegető szent tehenek. Na, megérkeztél Indiába!
A forgalom a városba befelé haladva egyre sűrűbb, összesen majdnem 1 óra volt az út a reptértől.
…
Nem sokat tudok írni, hiszen csak pár órája vagyok itt, de így első menetre egy fokkal kevésbé durvább, mint számítottam. Persze koszos, meg minden, de még ha hülyén is hangzik, valahogy még "európaibb", mint Nepál.
Mondom, ezek csak nagyon felületes benyomások, hiszen csak most indulok el sétálni, és csak holnap megyek be a városba. Lehet, hogy ordítva fogok menekülni, lehet, hogy nem....
...
Mystique Moments Guesthouse: Dr. C.M. Malik a tulaj, hatvanas, joviális doki (urológus). A szeme és az egészsége megromlott, már nem praktizálhatott tovább, így nyitott egy vendégházat. (látható, hogy a volt, pici magánklinikáját alakította át). Nyitott, barátkozó típus, segítőkész.
Beleugrottam a sűrűjébe: jártam egyet a környéken, és utcai árusoknál kajáltam. Nagyban sütik a rántottát az útszélen, 2 tojás, bele hagyma, fűszerek, zöldfűszerek, ez-az, és 2 szelet toastkenyér. Ez így egybesütve nagyon finom. Persze a higiénia elsőre ijesztő lehet, hiszen ugyanazzal a piszkos kézzel pucolja a keménytojást (ezt is lehet kapni), süt-főz, veszi el a pénzt, és csinál mindent…az én omlettemet is.
Bár tudom, hogy a hő elpusztítja a kórokozókat, és épp ezért ettem ilyen kaját, ami ott, a szemem előtt sütöttek meg, és forrón ehettem…szóval ezzel együtt is van bennem egy csepp bizonytalanság. Végülis alig 2 napja este még borzasztóan rosszul voltam Bhutánban, láz meg gyomorgörcs….erre a hülyéje nem az utcán kajál Delhiben egy árusnál, akinek még bódéja sincs, csak egy kézikocsin süt tojást? De hát ha lúd, legyen kövér. Ha ráfázok, a saját hülyeségem volt. Lehet, hogy „Delhi-belly” lesz belőle, vagyis hasmars, de lehet, hogy nem.
Ja igen, még a rántotta-árusok. Két helyen is kóstoltam a cuccost, nem tudtam az árakat, az elsőnek odaadtam 100 rúpiát (400 forint), ő meg nem adott vissza. Végülis nem bántam, mert jó volt a kaja, de úgy éreztem, hogy 100 rúpia alatt lesz. Hát 150 méterrel odébb egy másik árusnál nem 20 rúpiába került ugyanaz? No de ennél nagyobb tanulópénzt sose kelljen fizetnem! Tény, hogy legalább kaptam érte valamit….és az is tény, hogy életemben először járok Indiában, erre este (nem nagyon későn, de már sötétben) fogom magam, és nekivágok Delhinek.
Mint a viccben a cigány lova: „nem vak ez, csak bátor….”
Érdekes egyébként, hogy az utcai árusoknál melyik országban milyen kaják vannak. Európában ugyebár a hotdog-hamburger-gyros szentháromság a menő, Nepálban pedig például a korábban már emlegetett momo. Ez is nyugodtan ehető utcai árusnál, hiszen gőzből jön, tehát fertőzés nemigen maradhat benne.
Bhutánban nem nagyon voltak utcai ételárus-standok, én legalábbis nem láttam szinte egyet sem. Éttermek már vannak, bár a külföldi turista legtöbbször a szálloda éttermében eszik – de ahogy írtam, mi is több helyütt jártunk étteremben, Paróban is, Thimphu-ban is.
Indiában bőven vannak utcai árusok, de itt a vegetáriánus kultúra miatt hús nemigen kapható. Ha mégis, akkor az legfeljebb csirke, hiszen a tehén szent státusa miatt marhahúst nem esznek, a nagyszámú muzulmán lakosság számára pedig a disznóhús a tiltott. Maradnak a zöldséges-tésztás cuccok, rengeteg fűszerrel felturbózva (plusz általában joghurtfélékkel, és currys mártásokkal nyakon öntve), meg persze a tojásból készült ételek, amik univerzálisak. Érdekes egyébként, hogy az indiaiak egész másként értelmezik a vegetarianizmust, mint a „hardcore” európai vegánok: a tojás és a tejtermékek mindenütt ott vannak, aki tehát vegán, és úgy megy Indiába, hogy az lesz a paradicsom, annak kicsit csalódnia kell. Nekem mindez csak kulturális érdekesség volt, lévén, hogy bizony húsevő vagyok…vagyis inkább mindenevő, hiszen zöldséget, húst, tejterméket, tojást, mindent szeretek. A világon szinte mindenütt megettem már mindent – eddig egy dolog volt, amit megkóstolni sem voltam hajlandó. Ez éppen Bangkokban volt, amikor 4 éve először jártam ott: az utcai árusoknál tényleg szinte minden kapható, többek között olajban hirtelen kisütött rovarok is. Hernyó, szöcske, sáska, skorpió, ami csak kell. Tudom én az eszemmel, hogy biztosan remek fehérjeforrások, de ehhez valahogy sem akkor, sem azóta nem fűlött a fogam.
…
De vissza Delhibe!
A szállás egyébként nem Delhi központjában van, ott a Lonely Planet szerint vagy nagyon zajos és nyüzsgő részeken vannak helyek (Paharganj), vagy jó, viszont drága helyen (Connaught Place). Persze még ez sem olyan hiper-olcsó, sőt, ázsiai viszonylatban drága is. 1000 rúpia, 22 dollár, igaz, saját fürdőszobás szoba. Egy kissé spártai, de nem tűnik rossznak. Ahogy nézegettem, Delhi jóval drágább ilyen szempontból, mint akár India, akár Ázsia többi része. Igaz, ez is relatív, mert mit kapna 17 euróért mondjuk Nyugat-Európában? Nem tudom…
