2010. december 4., szombat
4:30-kor keltem fel, 4:45-kor már csöngettek kintről, Manu lánya (?) jött szólni, hogy itt a tuktuk. Kissé hamarabb jött, mint vártam, hiszen 5:00-ra volt megbeszélve, de semmi baj, hiszen már fent voltam, és eleve utálok késni, sőt, mindenhova szeretek inkább előbb megérkezni. Akkor hát hajrá!
Kora hajnalban, szinte még éjszaka, még hidegben vágtunk át Delhin. Érdekes, és kissé hátborzongató. Kisebb, szemétből rakott tüzek, járdákon alvó emberek, szemétdombokban turkáló kutyák, szent tehenek, koldusok mindenütt. Forgalom ezen a korai órán még csak elvétve van, gyéren, de ahogy közeledünk a városközpont felé, ez is egyre jobban sűrűsödik.
A hely, ahonnét a busz indul, valami utazási „irodás” rész, de ezek is csak viskók.
Egy bódésor.
A bódék előtt egy töredezett aszfalt-placc, buszok jönnek-mennek.
A bódékban lehúzott redőnyök, mögöttük emberek alszanak. Talán az „irodák” „éjjeliőrei”.
5:30-ra már ott voltunk, 6:05 felé jött meg a busz. Kissé szakadt, kopottas, de sebaj, végülis nem a luxusra hajtok. A lényeg, hogy megérkezett, pedig már kezdtem feladni a reményt.
Oké, nekivágunk, még mindig töksötét van, és állandó a vastag szmog. Ez a füstköd tényleg valami rettenetes! A Himalája után még örültem is, hogy egy kicsit sűrűbb légrétegbe térek vissza, közel a tengerszinthez, ahol több az oxigén. Hát, ez éppenséggel nem jött be! A tengerszinthez közel van ugyan Delhi, de ha valamiből krónikus hiány van itt, az éppenséggel az oxigén!
Döcögünk a busszal erre-arra Delhiben, itt-ott emberek szállnak fel.
Valahol 10-15 percre megállunk.
Mikorra érünk így Agrába?
Továbbdöcögés, megint megállás. A széles utakon egyébként nyomta a sofőr rendesen, de aztán megint lelassultunk, megálltunk valahol.
Megy az idő, 7 óra is jócskán elmúlt.
Megint megállás, motor leállít, a sofőr szerelget rajta valamit.
Kezd nem tetszeni. Mikorra érek én vissza Delhibe ezzel a busszal, ha egyáltalán?
Harmadszor is megállunk, már 7:40 (!) van, és ahhoz képest, hogy 6:05-kor indultunk el, még mindig Delhiben vagyunk (!) a déli követségi negyedben! A sofőr megint matat a motoron, hallani a szerszámcsörgést.
Na itt lett elegem, és 600 rúpia ide vagy oda, de leszálltam. Inkább kihagyom a Tadzs Mahalt, minthogy a holnap délelőtti gépemet késsem le! Vannak ilyen helyzetek, amikor szól a vészcsengő az ember fejében, jobb ráhallgatni.
Nem volt „rossz” érzésem a buszon, hogy bajban lennék, hiszen családok, nők is voltak, de ez nem turistabusz volt, hanem a helyieké, bár abban felsőbbkategóriás.
Egyszóval nem rossz érzésem volt, hanem sejtettem, hogy ezzel a busszal talán nagyon sokáig tartana az út. Ezzel a busszal én aztán nem fogok Agrába menni! Más alkalommal az ilyen apróbb malőrök nem zavartak volna túlságosan, hiszen ha mondjuk több napi tartózkodást tervezek be Agrában, akkor nem olyan nagyon érdekes, hogy mondjuk délre, vagy délután 3-ra érek oda. Így viszont, hogy ez az utolsó teljes napom volt Indiában, kicsit érzékenyebb voltam a késésre. Azért is döntöttem úgy, hogy inkább otthagyom a buszt, mert még mindig bent voltunk Delhiben (ha a külvárosban is), és innen még akárhogyan vissza tudok jutni a szállásra. Ha kint, mondjuk 100 km-re Delhitől történik ez, valahogy akkor is megoldottam volna persze, de az már macerásabb ügy lett volna.
Leszálltam, ők némi további matatás és motor-turkálás után elhúztak, én meg gyalog indultam el visszafelé, Delhi központjának irányába.
5 perc után jött egy tuktuk, leintettem, magától kapcsolta be az órát, elvitt a Central Secratariat-i metróig. 32 rúpiát mutatott az óra, 40-et adtam.
2 megálló metróval a Connaught Place-ig, most már úgy döntöttem, szégyen, nem szégyen, de beülök a Mekibe, ott van egy. Mentségemre szóljon, hogy Európa óta csak egyszer voltam gyorsétteremben, az is még a legelején volt, Katarban egy Dairy Queen-ben, mert egyszerűen nem volt más a közelben.
Szóval leszálltam a Connaught Place-en, és felmentem a térre. Sétálgattam erre-arra, de a McDonalds csak 8-kor nyitott, így aztán mentem egy nagy kört a tér körül ezzel el is telt vagy 20 perc, aztán ültem be egy reggelire a Mekibe.
Itt, a Connaught Square-en volt igazán látható a borzalmas mérvű szmog, talán ezek a képek is jól illusztrálják. Hozzáteszem, hétvége volt, tehát csökkent a város aktivitása, és még így is!!
Utána metróval vissza a szállásra, Manu csodálkozott, hogyhogy itt vagyok, de elmondtam, mi a dörgés. Reggeli még volt, leültem a többiek közé. A szálláson a reggeli azért nem annyira nagy etvasz, mint ahogy hirdetik („Delhi’s biggest all-you-can-eat breakfast”), viszont a többek között kardamonnal fűszerezett tejes masala-tea nagyon-nagyon finom!
Délelőtt netezgettem, mert szerencsére volt wifi, és további terveket szőttem Thaiföld utánra. Az interneten még nézegettem, és vettem is néhány jegyet.
Délután kis alvás, pihenő, (ez már nagyon rám fért!), azután mászkálás a környéken.
Este újabb séta, vacsora (nem a kézikocsis rántottásnál, hanem egy épületben a közeli körforgalom melletti sarkon)
