2010. december 10., péntek
Elég laza nap volt, tulajdonképpen sok mindent nem is csináltam azon kívül, hogy Phuketről visszajöttem Bangkokba.
Mivel a gép csak délután indult, és kora délutánra kellett kint lenni a reptéren, aludhattam akármeddig. Ez jól is esett a tegnapi mászkálás után, még ha a „mászkálás” jórészt a robogó nyergében ülést is jelentette. Egyetlen „negatív” következménye az előző napnak az volt, hogy a karomat (ahol már nem fedte az ing), és az arcomat egy kissé megkapta a nap, de szerencsére nem volt semmi fájdalmas leégés. Persze, hogy így lett, hiszen egész nap kint voltam a szabadban, és déltájban természetesen tűzött a nap. Később jutott eszembe, hogy felkenhetnék magamra némi napvédő krémet (még Nepálban vettem is valami egész magas faktorút, a Himalája magashegyi részeire készülve), de hát persze ott hagytam a szálláshelyen a nagy táskámban. Okos ember más kárán tanul, a kevésbé okos a sajátján, a hülye meg semmiből. Szerencsére én csak kevésbé okos voltam, és nem is égtem le igazán. Egy kicsit vörös lett a karom, de már ma reggelre kezdett átmenni barnába, és egyáltalán nem fájt. Ez azért mázli.
Szóval alaposan kialudtam magam, és mivel az indulásig csak bő 1 óra volt hátra, sok mindent nem is akartam már csinálni, Phuket Town különben sem nagy, és gyorsan bejárható – amit tegnap meg is tettem. Így aztán csak olvasgattam egy kicsit, ráérősen borotválkoztam, összepakoltam, aztán 11 óra után kijelentkeztem.
Az összepakolásban kezd már rutinom lenni, nem mintha korábban nem utaztam volna, de az utóbbi hetekben hozzászoktam, hogy 1-2 éjszakánál többet ritkán töltök egy helyenm, így pikk-pakk ki-be tudok pakolni. Még a Delhiben töltött 4 éjszaka soknak számít egy szálláshelyen mostanában, az abszolút rekord pedig a Luklában töltött 7 éjszaka volt….
A városi buszállomás, ahonnét a reptéri (meg a thai szárazföldre menő távolsági) buszok indulnak, nincs is nagyon messze a Phuket Backpackers-től, alig 1 kilométer, még kerék nélküli táskával is rendesen megjárható. Tegnapelőtt gyalog is mentem onnan a szállásig, most csak azért nem akartam ezt választani, hogy ne izzadjam szét magam a déli melegben a csomag alatt, és egy kissé civilizált emberi külsővel szállhassak fel a repülőre.
Így maradt a „taxi”, ami azért van idézőjelben, mert noha Phuketen is vannak „rendes”, taxiórás taxik, azért nem ez a jellemző, hanem a motor.
Robogó, vagy kismotor, amit egy üreg hajt, te meg felpattansz mögé, és elvisz, ahová akarod. Motorbike-taxi, ahogy angolul emlegetik, ha úgy vesszük, akkor tulajdonképpen egy fapados tuk-tuk. Nagyon jó közlekedési eszköz egyébként, ha az ember egyedül van, mert olcsóbb minden másnál.
Korábban Vietnamban nagyon sokszor ültem már ilyenen, így nem idegenkedtem tőle, egyedül csak amiatt voltam kissé bizonytalan, hogy mi lesz a csomagommal, mármint a nagy táskámmal. Azt mégsem tudom csak úgy a vállamon át a hátamra vetni, mint a kisebb táskámat. De ez is megoldódott, a vezető valahogy begyömöszölte maga elé, ő fogta, én kapaszkodtam hátul, aztán indultunk is. Kívülről ugyan nem láttam magunkat, de megnéztem volna, szerintem enyhén komikus látványt nyújthattunk így… :))
A buszállomáson megtudtam, hogy nem 11:30-kor, hanem csak 12:00-ko megy a busz a reptérre, így aztán adódott egy kis időm egy helyi stílusú reggelire, ami általában a zöldség-alapú tésztalevest jelenti (noodle soup). Egyedi kívánság szerint kérhet még bele az ember általában csirke-, vagy disznóhúst, tojást, vagy ha az adott árusnál van, akkor rákot, miegymást. Az alaplevest az asztalokra kirakott chilivel, szószokkal, ízesítőkkel lehet tovább turbózni, és máris kész a laktató, és folyadékpótló reggeli. Tudom, hogy a vajaskenyér, vagy a sonka-tojás, sőt legfőképp a teljes angol reggeli után ez soványnak tűnhet, de higgyétek el nekem, egészen jó!
A leves után még elüldögéltem egy darabig, aztán felszálltam a buszra, ami alig egy óra alatt ki is döcögött a reptérre. A döcögés persze csak részben igaz, mert bent a városban, Phuket Town-ban nagyon lassan ment : részben a szűkebb utcák miatt, részben pedig azért, hogy itt-ott utasokat vegyen még fel. A városból kiérve a széles, osztottpályás úton viszont rendesen nyomta a gázt a sofőr.
…
Phuket International Airport: nagyjából az indulási oldal is olyan fejlett, illetve nemzetközies, ahogy írtam, mi sem jelzi jobban a tömegturizmus erejét, minthogy sok minden egyéb mellett 2 Subway és 2 Burger King is található itt (mindkettőből 1-1 a check-in előtt az indulási oldalon, illetve bent a tranzitban).
Sok helyütt orosz feliratok, ami jelzi, hogy honnan jön az utazóközönség nagy része. Még egyszer mondom a korábbiak után: nem gyűlölöm, vagy utálom az oroszokat, mint népet, és itt nem is következik az, hogy „de viszont…”
Egyszerűen csak egy érdekes megfigyelés, ami azt mutatja, hogy ahol van kereslet, ott lesz kínálat is, és hogy igazodni kell az igényekhez.
Utolsó benyomások, illetve összegzés magamban Phuketről: a sziget akár paradicsomi is lehetne, de mint minden Paradicsomnak, ennek is van egy kis szépséghibája: az, hogy elrontották, kommercializálták.
Mondjuk, hogy elveszett Paradicsom. No, nem olyan szerteágazóan összetetten, mint Miltonnál, vagy Sarkadinál, ez inkább csak egy kis metafora-próbálkozás a részemről.
A thaiok egyébként is igyekeznek tenni róla, hogy ne az „elveszett”-en legyen a hangsúly, de valahogy akkor is…számomra egy ilyen helynek már nincs annyi varázsa.
…
Nok Air: egy thai fapados cég, bár a Boeing 737-esen, amivel jöttünk, van business class is.
A sorok és az ülések számozása valami egészen egyedi, én ilyet még nem láttam egy gépen sem. Vagy bepiálhatott, aki ezt kitalálta, vagy valami szigorú helyi babonának kellett megfelelni, de így néz ki a dolog: 3 sor business class ülés van elöl, ezek a 11, 12, 14-es sorok. Tehát a legelső sor a 11-es!
Aztán, turistaosztály: ami a 31-essel indul!
A soron belül pedig bal oldalt az ülések A,B,C, jobb oldalt pedig H, J, K jelzésűek!! Viszonylag hátul kaptam ablak melletti helyet, így ültem az 51K-n!
Ilyet se láttam még... :)
Maga a gép már nem a legújabb, de azért általában rendben van. Az ülések már kissé kopottak, „viseltesek”, olyan alsó középkategóriások.
…
Éppen az indulás előtt bő fél-egy órával, mikor még bent ültem a tranzitban, jött egy hatalmas, igazi trópusi zuhé, amihez képest a tegnap esti futó zápor csak kis csepergélés volt. Nem lehet könnyű ilyen időben fel- és leszállni, ha jól hallottam, akkor a Thai Airways egyik kimenő járatát meg is késleltették emiatt. Amikor mi indultunk, már nem esett, és csak a pálya volt nedves, nyirkos, de egy pici esőszitálás azért még volt.
Ezt persze hamar magunk mögött hagytuk, amikor felemelkedtünk és elindultunk Bangkok felé. Az út kb 1 óra 10 perc a menetrend szerint, de ebből még hoztunk is egy keveset, és felszállástól leszállásig 1 óra 3 perc alatt a Don Muang-on voltunk.
A Don Muang volt hosszú évtizedekig Bangkok fő reptere, és nemzetközi csatlakozási pontja, de a terminálépületet a 2000-es évekre már messze kinőtte a forgalom. Ekkor határozták el egy teljesen új reptér, a Suvarnabhumi felépítését, ami 2006 őszén, kb 2 héttel azelőtt nyílt meg, hogy először megérkeztem Thaiföldre.
A Don Muang-ot akkor bezárták (akárcsak egykor Ferihegy 1-et a 2B terminál megnyitásakor), és a teljes légiforgalom átköltözött a Suvarnabhumi-ra.
Hamarosan, már 2007-ben újranyitották a Don Muang-ot a belföldi és a fapados járatok számára (akárcsak Ferihegy 1-et). Az azóta eltelt években fokozatosan csökkent a forgalom, a Thai Airways a belföldi járatait is visszavitte Suvarnabhumi-ra, és most már csak a Nok Air, és az Orient Thai használja.
Kissé kísérteties volt látni, amint beguruláskor elhaladtunk az egykori nemzetközi terminál mellett: sehol egy gép, sehol egy kiszolgálójármű, rakodók, nyüzsgés. A belföldi terminálon még van valami élet, de a többi rész egyelőre átmeneti (vagy örök??) álmát alussza.
Maga a reptér persze működik, hiszen a thai légierőnek itt is van egy támaszpontja, mint U-Tapaón, de a polgári forgalmi épületek nagy része most kihalt. Ki tudja, mit hoz a jövő: visszafejlesztést, vagy újjáéledést?
Hamar kint voltunk, mivel ez belföldi járat lévén, nem volt útlevél-vizsgálat, így nemsokára bent ültem egy taxiban, azzal gyorsan beértem a Rambuttri-ra, most a Tuptim Guesthouse-ban ülök, írogatom a naplót, és próbálok csomagolni, felkészülni a holnapi indulásra. Az Air Asia gépe reggel 07:20-kor indul Yangonba, vagyis 05:20-tól van check-in. Ebből egy 4:15 körül kelés körvonalai bontakoznak ki…..
