2010. november 13. szombat

Reggel reménykedtem, mert bár még felhős-ködös volt az idő a környéken, és a völgy túloldalán levő hegy nem is látszott, épp itt Luklában azért már kezdett sütni a nap. Mindesetre kétesélyesnek tűnt a dolog. Délelőtt, jobb dolgom nem lévén, csámborogtam a faluban, meg olvasgattam. A csámborgás persze nem is volt olyan rossz, mert maga Lukla ugyan túlzottan nem érdekes, de a reptér annál inkább, még ha nincs is épp forgalom. Egyik nagy álmom volt, hogy eljussak erre a reptérre, ez valóra vált. Mivel itt a hegyoldalban nagyon ki van centizve a hely, a gyalogút közvetlenül a gépek parkolóterülete, és a futópálya fölött megy el, de tényleg csak méterekre – így aztán remekül lehet bámészkodni.

A fel-felszakadozó felhők között néha azért megjelent egy-egy helikopter, gondolom hogy némi óvatossággal ők ilyenkor is repülhetnek, míg a merev szárnyú gépek nem.

…

Késő délelőtt van, fél 12 felé jár az idő, és nagyon úgy fest, hogy ma már nem fogunk tudni elrepülni. Egyetlen gép sem jött még ma, és mivel délután már aligha lesz olyan erős a nap, hogy szétkergetné a felhőket, nem hiszem, hogy ma bárki is el tudna utazni. Ennek eredményeképp a „főutcán” a szokásosnál is többen őgyelegnek, akik itt ragadtak. Sok látni- és tennivaló persze nincs, a legfőbb attrakció talán maga a reptér Luklában.

A másik a Sita Air egyik gépe volt, ami a parkolóterület legszélére volt tolva, szemlátomást egy balul sikerült landolás eredményeként. November 8-án még nem volt ott, mikor jöttem, most már igen. Látszott, hogy az orra egy picit meg van gyűrődve, talán nem fékezett időben...a bal oldali motort pedig vagy kiszedték, vagy kiesett. Mivel így a leparkolt gép nem lett volna egyensúlyban, és talán felbillent volna, a bal szárnyat egy kötélre kötött nagy kővel nyűgözték a földhöz...

Más tenni- és látnivaló nem nagyon van Luklában. Persze azért van netcafé, Irish Pub, és Starbucks is, ahogy mondtam, de mindezt úgy képzeljük el, hogy egy félig kövekkel teli, félig sáros serpa faluban helyezzük el mindezt.

A Luklából való eljutás másik módja persze az, ha valaki gyalog megy, mert idáig nem ér fel az autóút. Az utolsó „állomás”, ameddig Kathmanduból kocsival el lehet jutni, Jiri-ben van, de az ide 5-7 napi járás, az ember erőnléti állapotától függően. Ennek most nemigen vágnék neki, eléggé kihajtottam magam az utóbbi napokban, no meg szerencsére az idő sem szorít. Igaz, izgalmasabb dolog is van a világon, mint Luklában ücsörögni, de annyi baj legyen.

Nem vagyok ugyan babonás, de ma 13-a van, mégha szombat is. Lehet, hogy nem is volna jó ötlet ma repülni? … :)

….

Chabee továbbra is csak „Sir”-nek, illetve még inkább „Boss”-nak hív. Sőt, ha valamivel elégedett vagyok (és miért ne lennék?) és mondom is neki a dolgot, akkor rögtön közli, hogy „If you are happy, I am happy, boss”.

Engem továbbra is szörnyen feszélyez, de hát ez van. Gyakorlatilag az apám lehetne, 55 év körüli, ha jól sejtem, inas, vékony, alacsony serpa emberke, bár mindig mosolyog. Mellette én, a jól megtermett, nála legalább egy fejjel magasabb európai „szahib”. Kissé idétlenül hat a dolog, de hát mit csináljak?

…

Ma már szinte semmi esély rá, hogy elrepüljünk. A délelőtti napsütés is oda, megint sűrűbben gomolyognak a felhők. Magában Luklában még nincs „köd”, de napsütés sincs, és a környéket nem is nagyon látni be.

A helikopterek azért jöttek-mentek, ha jól sejtem, kábé 1000 dollárért helyet is lehetne kapni rajtuk, de annyira nem sürgős a dolgom.

….

LETUSOLTAM!!

Tudom, ez alapból nem egy nagy szám, és nem is hírértékű, de a dolog korántsem olyan egyértelmű, ha az ember szobája nem fűtött, ha nincs melegvíz, és ha az előző nap még fázósan, átizzadt 4 rétegű ruhában csámborgott a szeles nepáli hegyek között.

Ma mégis nekiduráltam magam, mert utoljára majdnem 4 napja, még fent Namchéban zuhanyoztam, és ennek már érezhetőek voltak a „következményei”. Siettem, ahogy csak tudtam, gyors törölközés, aztán fel a meleg hosszú alsó, a polárfelső, és be a takaró alá melegedni.

Sikerült….

…..

Délután 16:30

Köd, köd, felhők. Lukla utcáin egyre többen őgyelegnek. Tegnap is voltak már jópáran, ma nyilván még többen futottak be Namche felől visszatérőben. A kávézóknak és a szálláshelyeknek most jól jön ez. A fogadóban, ahol most vagyok, a recepciós pultnál épp a vacsorát rendeltem meg, mikor előttem többen sürgősen intéztek valamit, jegyekről meg egyebekről volt szó, ahogy hallottam, hitelkártyával fizettek, és kihallottam, hogy „two thousand dollars”. Lehet, hogy olyan sürgős a dolguk, hogy már a helikoptert intézték?

Könnyen lehet, amíg ekkora tömeg van, hogy még holnap se tudunk elrepülni Kathmanduba. Ki tudja?

Mindenesetre én még nem is ugrálhatok, mert egyrészt nem késésben vagyok, hanem a tervezettnél korábban értem ide, jópár nappal, másrészt pedig legalább van egy szobám, ahol ellehetek. Ez se túl meleg, és nem is egy ötcsillagos színvonal, de legalább a takaró vastag és meleg.