2010. november 12., péntek
Igazából az egyik dolog, ami nagyon zavar, hogy alig van rendes száraz ruhám. Ami napközben rajtam van, az estére csatakosra izzadt, a pulóverrel együtt, errefelé meg mosni nemigen lehet. Jó, persze lehet, de a szárítással gondok adódnának, főleg estéről másnapra. Ja, merthogy a szobákban nincs fűtés, csak jó meleg takarók. Aludni tényleg lehet, az viszont fontos, hogy legalább ezt ne izzadt, nedves ruhában tegye az ember, meg persze napközben sem árt, ha a ruhája nem csatakos, mikor fúj a szél. Egy-két ingem még van, de a szükség találékonnyá tesz: mivel a takaró alatt jó meleg van, volt már, hogy háton fekve a hasamon szárítgattam az ingemet, néha meglebbentve a takarót, hogy a nedvesség kiszellőzön.
Nem éppen egy profi szárítógép, de úgy-ahogy működik.
Ahhoz képest, hogy tegnap este mennyire ki voltam dögölve, ma reggel egy kicsivel több energiával ébredtem. A phakdingi köztes megálló után ma a Lukláig vezető út várt ránk, és tudtam, hogy itt is nagyon óvatosan szabad csak duhajkodnom, mert némi fel-le menet mellett összességében magasabb szintre megyünk. Nem sokkal, csak 220 méterrel (Phakding 2610, Lukla 2830), de azért nekem már ez is komoly menet.
Most is nagyon-nagyon óvatosan, nagyon lassan mentem az emelkedő részeken, gyakran megállva, pihenve. Az már úgyis látszott, hogy ma nem nagyon fogunk tudni elrepülni Luklából Kathmanduba, mivel már reggel borult volt az ég, felhők gomolyogtak a völgyben.
A luklai reptéren pedig csak tiszta időben mehetnek a le-és felszállások, így ma nem is volt repülőforgalom. Néha lehetett csak látni egy-egy helikoptert, amik Syangbochéba mentek fel, de mást nem.
Szóval az út nem volt könnyű, a végére már eléggé kifogytam a szuszból. Kínomban azt találtam ki, hogy számolom a lépéseimet, ez legalább leköti a figyelmemet valahogy, és legalább nem csak úgy tűnik, hogy „- Messze vagyunk még, Törpapa??”, hanem apró sikerélmény, ha 1000, 2000, vagy 3000 lépés után állok csak meg pihenni.
Így értünk kora délutánra Luklába, ahol a fogadókban most a szokásosnál is többen vannak, nagy részük nyilván azért, mert nem tudott elmenni a mai gépével, és a holnapira vár.
Szerencse, hogy nincs nagyon kiszámolva az időm, így az se tragédia, ha még 1-2 napot itt kell töltenem, (ez egyébként gyakran megesik az utazókkal Luklában), de azért persze szeretnék mielőbb lent lenni Kathmanduban.
Chabee azt mondja, hogy elvileg holnap 11-kor van egy gép, amire van esélyünk feljutni, de először is azt kell megvárni, hogy milyen lesz az idő reggel. Ha felhős, akkor kevés az esélyünk, de ha szikrázó napsütés fogad –mint mikor ideérkeztünk- akkor lehet belőle valami.
Hát akkor mára ennyi, búcsú a luklai kávézóból (ja, igen!! Starbucks-cégér van kint, bár nem tudom, mennyire viccből), ahol van wifi.
