2010. december 7., kedd
Nagyon sok mindent erre a napra sem terveztem be, bár be kell vallanom, hogy az utazási hév megint elkapott egy kissé, így beszuszakoltam egy utat az utolsó pillanatban, még Thaiföldön. Mianmarba, Yangon-ba dec.11-én megy a gépem, addig van még a mait leszámítva 3 teljes nap. Úgy döntöttem, hogy röviden elmegyek az Andamán-tenger partján levő üdülőszigetre, Phuketre. Most jöhet a felhördülés, hogy mit keres egy „normális” világjáró egy ilyen kommersz helyen, de erre csak azt tudom mondani, hogy szimpla kíváncsiság az, ami odavisz. Egyszerűen meg akarom nézni magamnak, hogy milyen, és az is biztos, hogy ha főleg ez érdekelne Thaiföldből, akkor 2-3 hétre, és nem két napra mennék oda. Nem is a tenger az, ami annyira vonz (merthogy sós, ugye), hanem tényleg a kíváncsiság. Holnap odarepülök, 10-én vissza Bangkokba, és 11-én megyek Mianmarba. Ennek az útnak a jegyeit intéztem, illetve csak az odaútit, mert a visszaútra Bangkokba a Nok Air-re a neten is meg tudtam venni a jegyet.
Miután a Bangkok Airways-es jegy megvolt (95 dollár, mondjuk 70 euró), bepattantam egy taxiba, és elmentem a kicsit északra fekvő Dusit Palace-hez, itt található a thai királyok egyik kedvenc „nyugis” rezidenciája, a Vimanmek Mansion. Ez egy teakfából épült, 3 emeletes kúria, nyári lak, hatalmas park közepén, ami még több egykori királyi épületet is tartalmaz. Az épületegyüttest a 19.század végén, 20.század elején uralkodó, ma is mélyen tisztelt király, Chulalongkorn (V.Rama) építtette 1897-1900 között miután visszatért hosszabb európai útjáról. A „Dusit” voltaképpen a park megnevezése, ezen belül az épület neve a Vimanmek.
Amikor elkészült, a király állandó jelleggel ide tette át a lakhelyét a nagy palotából, de később a királyi család visszaköltözött a városba. A 20.század jó részében a ház üresen állt, tárolóhelynek és hasonlóknak használták, majd a 80-as években a jelenlegi uralkodó felesége, Sirikit újíttatta fel.
Az épület valóban impozáns, ez is a kedvenc régi helyek egyike, 2006-ban kétszer is eljöttem ide, evidens volt, hogy most sem hagyhatom ki.
A Vimanmek-et csak vezetéssel lehet megtekinteni, bár ma már nem királyi lakhely, hanem múzeum. A bejáratnál le kell rakni a cipőt, táskát, mobilt, fényképezőgépet, és a hivatalos idegenvezetők kísérik körbe a csoportokat. Az egyes szobák, termek tényleg fényűzőek, és majdnem mindent meg is lehet nézni, a király fogadótermétől a tróntermen át az egykori magánlakosztályáig, fegyvergyűjteményéig, fürdőszobájáig…és persze nem maradhat ki a trónterem sem. Az egyetlen kár az, hogy bent nem szabad fényképezni, pedig a termek tényleg csodásak. Az épület persze kívülről is csodás, a környező park fái és buja növényzete pedig egészen mesés környezetbe helyezi.
….
Nem akarok általánosítani, és megint a magyar turistákat ekézni, de Thaiföldön most, a Vimanmenk-ben hallottam először magyar szót. Egy felkötött karú, 50 körüli szakállas úr, és a felesége is abban az angol nyelven vezetett csoportban voltak, amelyikkel én jártam körbe az egykori királyi rezidenciát. Különösebben nem figyeltem rájuk, nem is nagyon szoktam külföldön keresni a kapcsolatot a magyarokkal, ha nem muszáj. Most csak egy mondatra emlékszem határozottan, amit az asszony mondott: „…az ilyen gyors, sietős, 10-20 perces túrákat én nem tudom élvezni”.
Rendben, ne legyünk előítéletesek, ez egy szövegkörnyezetből kiragadott mondat, és a szövegkörnyezetet én sem hallottam, tehát akár az is lehet, hogy a hölgy valami teljesen más dologról beszélt, és nem a Vimanmek meglátogatásáról. Azért mégis olyan jellegzetes volt..
…
Délután: táskák pakolása, szortírozás. Újfent, ismét. Kinéztem egy harmadik helyet a Rambuttrin, a Tuptim Guesthouse-t, ahol majd dec 10-én, Phuketről visszajövet egy éjszakát akarok tölteni, mielőtt másnap elrepülnék Mianmarba.
A pakolás és szortírozás azért fontos, mert így, hogy nem egész 3 napot leszek távol Bangkoktól, és ide jövök vissza, nem muszáj minden holmimat magammal cipelnem. A Tuptimban lefoglaltam egy szobát 10-ére, 1 éjszakára, és szerencsére így, előre is ott lehet hagyni a csomagmegőrzőjükben 3 napra egy táskát. Van egy „nagy” táskám, egy sporttáska-szerű válltáska, abban hordom a ruháim nagy részét, és van még egy közepes, ami még épp elmegy kézipoggyászként a gépeken. Ebbe kisebb cuccok, könyvek szoktak jönni, és van még egy olyan előnye, hogy belefér a legkisebb válltáskám is, egy „városnézős” táska, amiben egy remek hely van a laptopnak. Így tehát ha minden cuccomat magammal viszem, akkor is csak 2 táskám van, de most a közepesbe raktam át azokat a holmikat, amikre 2-3 napig nincs szükségem, és csak a naggyal, meg a legkisebbel utazom el holnap.
…
Késő délután még írtam a napló elmaradt részeit, aztán sétáltam a környéken. A Rambuttri és a Khao San vidéke persze nem az „igazi” Thaiföld, de az első 2-3-4 napban az ember el tud merülni benne: lazaság, olcsó és remek kaja és szállás. Körülbelül ennyire jó, de az is tény, hogyha mondjuk Delhiből jön az emberfia, akkor ezt is nagyon tudja élvezni. Kikapcsolódásnak nagyon jó, de abban is biztos vagyok, hogy mondjuk 5-6 nap után már eltelnék vele, 1-2 hét után meg halálra unnám magam, ha sehova máshova nem mehetnék. Valahogy úgy érzem, hogy mint szinte mindennek az életben, ennek is megvan a maga helye és ideje: annyit és akkor kell „venni” belőle, amennyi éppen jólesik még, de többet már nem.
Holnap korai indulás lesz: U-Tapaóról 13:00-kor megy a gép Phuketre, vagyis 11:00-től van check-in. Ehhez 10-10:30 körülre Pattayára kellene érni, ami megvan 3 óra is busszal. Vagyis, egy 7 óra körül induló busz kéne elkapni az Ekkamai buszállomáson. Mivel az Bangkok túlsó végén van, 5:30-6:00 körül el kell indulni innen a Khao San-vidékről, tehát ebből egy 5 órai kelés lesz….
Ja, és zárásképp a mai naphoz: néhány életkép a Rambuttri és a Khao San környékének esti nyüzsgéséről... :)
