2010. november 21. , vasárnap
Túlságosan sok minden nem történt ezen a napon, eleve pihenésre szántam (vagy ha kicsit parlagibban akarunk fogalmazni, döglésre).
Ennek annál is inkább ideje volt, mert egyrészt hiába voltam „csak ott” Luklában napokig, és nem másztam meg naponta 600-800 métert, azért el lehet fáradni a hiábavaló, tétlen várakozásban is – nem csak testileg, vagyis az izmok tekintetében. Másrészt arra is rájöttem közben, hogy lassan 3 hete jöttem el Magyarországról, és ezek a hetek többnyire kissé rohanósak voltak, rengeteg, néha legtaglózóan váratlan új élménnyel – vagyis időnként nem árt megállni, összeszedni a gondolatokat, reflektálni egy kicsit önmagunkban is a történtekre, végiggondolni a jelent és a jövőt.
Egy nagyon bölcs ismerősöm ezt úgy fogalmazta meg egy pár napja küldött SMS-ben, hogy ez még a „testi és lelki akklimatizáció” időszaka. Mennyire igaza volt!
Nepálba is lassan kezdek belerázódni, és Kathmandu is már ismerősebb egy kicsit. Nem csak földrajzilag, de az emberek, viszonyok, lehetőségek tekintetében is. Bár ami a földrajzot illeti: amikor a helikopteres utazás után taxival bejöttem a reptérről a városba, az utolsó szakaszon én irányítottam a taxist, hogy merre menjen a guesthouse-hoz, mert nem nagyon volt lövése róla. Mentségére azért elmondom, hogy házszámok és utcanevek csak hézagosan léteznek Kathmanduban, a nagyobb utaknak, tereknek van nevük. Ezek a „hozzávetőleges” postacímek, pl. bent a Thamelben van egy Thahiti Tole nevű tér, és a 100-200 méteres körzetében lakó emberek, vagy ott levő boltok mindegyikének annyi a címe, hogy „Thahiti Tole, Thamel, Kathmandu”. Hogy a posta hogyan jut el az emberekhez, az kissé rejtélyes számomra, de állítólag van levélkézbesítés. Nyilván a vállalkozások közül a komolyabbak, akiknek nagyobb a forgalmuk, postafiókot használnak.
De a lényeg, hogy végül is sikerült eljutni a taxival a Kathmandu Peace Guesthouse-ba, ahol már előzőleg is megszálltam. Most nem volt előre foglalva szobám, mert mikor elrepültem Luklába, annyiban maradtunk, hogy elvileg 22-én jövök meg, de lehet, hogy előbb. Hát ebből a „lehet, hogy előbb” lett, igaz csak 2 nappal, de nem tudtam előre telefonálni, mert a mobilomról Nepálban valamiért csak SMS-t küldeni tudok, hívást indítani nem.
Szerencsére volt szoba, sőt még jobbat is sikerült kifognom, mint legutóbb, tehát nem panaszkodhatom. Az egyik táskám, amit még nov.8-án itt hagytam, meg az akkor leadott mosnivaló hiánytalanul, tisztán megvolt, úgyhogy este csak zuhanyoztam, vacsoráztam és aludtam.
Erre a vasárnapi napra semmi komolyat nem terveztem, inkább csak egy nagyon rövid mászkálást a Thamelben, egy-két apróságot vennem is kellett.
Sokkal inkább azzal töltöttem a napot, hogy rendezgettem a holmimat, előszedtem a Bhután-útikönyvet, olvasgattam, készülgettem az útra.
Ja, és kiélveztem, hogy a Kathmandu Peace-ben, sok más guesthouse-hoz hasonlóan van tetőterasz, ahol le lehet ülni, és körbe lehet tekingetni. Igaz, hogy nagy panoráma nincs, főleg mert Kathmandu elég dombos-völgyes, és a közepéről nem sokat látni, de a ház tetejéről látszódik például a Swayambhunath („Majmok temploma”), és a hegyek egy része is.
Vacsoránál megint összefutottunk a guesthouse étkezőjében a tegnap megismert angol és skót fickóval (mindketten olyan jó ötvenesek, de vígan járják Ázsiát hetek-hónapok óta). Gerry, a skót pasas volt a beszédesebb, nekem tetszett a feketés humora, elég jó arc. Peterrel, az angol taggal a fociról is beszélgettek, csipkelődve, de nem komolyan veszekedve. Mikor megkérdeztem Gerrytől, hogy ki a kedvence, közölte, hogy csakis a Celtics, mert a Rangers, az a „forces of darkness”. (a sötétség erői). Mindezt azért persze kellő humoros felhanggal. Sőt, meg is kérdezte, hogy én kiféle-miféle vagyok, és mikor mondtam hogy katolikusnak kereszteltek (hiába nem vagyok vallásos és templomjáró), akkor tudatta velem, hogy mese nincs, eleve Celtics-drukker vagyok, akkor is, ha fociból csak a VB-t és EB-t nézem meg időnként…. :) Hát, ennyi haszna már volt ennek a napnak, hogy ezt megtudtam…. :)
Gerry és Peter is hasznos és érdekes dolgokat mondott egyébként Ázsiáról, ahol én ugyan jártam már, de csak Délkelet-Ázsiában, Kínában és Koreában (meg persze a Közel-Keleten, és néhány Öböl-menti arab államban). Indiában még nem, és tényleg jó tippeket adtak. Amúgy még sok mindenről eldumáltunk, történelemről, politikáról is, és ezzel el is telt az este…..
