2010. december 9., csütörtök
Jól kialudtam magam, a sziget „fővárosában”, Phuket Townban jelentősen olcsóbbak a szállások, mint a nyugati partvidéken, ahol a strandok vannak. Busszal, robogóval sem igen több 20-30 percnél átérni a nyugati partra, ha valaki arra vágyik.
A Phuket Backpackers, ahogy a neve is sugallja, főleg hostel, vagyis 4-6 ágyas hálótermekkel – de ahogy Ázsiában (és egyébként Európában) is egyre gyakoribb, a hosteleknek is vannak 1-2 ágyas, „luxusabb” szobáik, amik már elmennek egy 2-3 csillagos hotel szintjére.
Azért is választottam most ezt a típusú szobát, hogy nyugodtan pihenjek, mert a hostelek mindig nagyon olcsók ugyan, de ott mindig többen vannak, valaki épp érkezik, elmegy, cihelődik, pakolódik, amikor én esetleg aludni szeretnék. Lehet, hogy a korral jár, de úgy érzem, kezdek kinőni a „dormitory”, vagyis a hálóterem-stílusú szállásokból, pedig boldogult huszonéves koromban én is úgy jártam be Európát, mint majdnem mindenki, hogy ilyen helyeken aludtam végig. Persze most sincs olyan nagy bajom velük, és előfordul, hogy ilyen helyen alszom, de már nem ez a jellemző. Öregednék???
Egyszóval, jól kialudtam magam, reggel heverésztem, olvasgattam, már csak azért is kihasználtam ezt az időt, mert előző nap nagyon korán kellett kelni a gép indulása miatt – és a holnapot leszámítva a következő napokban is lesz néhány korai kelés, szintén a menetrendek okán.
Phuket szigete ugyan nem éppen apró, vannak rajta 40 kilométeres távok is (hosszában), de robogóval, kismotorral nagyon könnyen és hatékonyan bejárható. Országa válogatja persze, hogy hol lehet és érdemes efféle járművet bérelni, de a „turistásabb” helyek egyik előnye, hogy ilyen szempontból biztonságosabbak. Kathmanduban is szinte minden utcasarkon lehetett motort bérelni, de az ottani őrült forgalmat nem biztos, hogy meg mertem volna kockáztatni (igaz, Vietnamban motoroztam már, és ott csak egy hangyányit vezetnek kevésbé őrülten…)
Phuket Town-ban is úton-útfélen van robogóbérlés, én azért megkérdeztem a Backpacker recepciósát, aki mondta, hogy természetesen ők maguk is adnak bérbe robogót. Európai árakhoz képest szinte röhejesen olcsó, 200 baht egy napra, vagyis 1400 forint. Majdnem üres tankkal adták oda, üresen is kell visszavinni, így rögtön egy benzinkúthoz mentem, ahol a teletankolás újabb „csillagászati” összeget, 80 baht-ot kóstált (560 forint)
A bérléshez elvileg jogosítvány is kéne, de ezt robogónál, motornál sosem kérik, csak az útlevelet kell otthagyni letétként. Ismeretlen helyen ettől csöppet vonakodtam volna, de éppen ezért érdeklődtem a szálláshelyen, ami egyébként nagyon szimpatikus ház.
Telefonáltak, egy srác megjelent 10 perc múlva a robogóval, körbenéztük, az apróbb sérüléseket gyorsan körbefotóztam a digitális gépemmel, hogy ha később vita merülne fel, akkor egyértelmű legyen a helyzet.
Mentem egy próbakört a háztömb körül, aztán megkérdeztem a recepción, mikorra kell visszahozni a gépet (holnap ugyanilyenkorra, de én este le akarom adni, ne álljon az én kontómra az utcán éjszaka), aztán nekivágtam.
Az első óvatosabb százméterek után már éreztem a forgalom ritmusát, az utak jellegét, így ki is robogóztam Phuket Town-ból, és a sziget közepén húzódó dombságon át gyorsan átértem a nyugati, vagyis az Andamán-tengeri partra, ahol az igazi turistaipar folyik. Ehhez képest Phuket Town, a „főváros” csendes és visszafogott hely. Sőt, még szép részei is vannak, régi, koloniál stílusú épületekkel. Ha jól tudom, ez részint a régióban valaha komoly szereppel bíró portugálok öröksége is.
...
Itt, azaz Patong Beach-en, ahová először bekanyarodtam, tényleg teljes gőzzel megy a farang-ok (általános ázsiai kifejezés az „idegen”-re, főleg a fehér emberre) kiszolgálása, szállás, kaja, üzleteke, szolgáltatás, minden, ami szem-szájnak ingere. Pont erre voltam kíváncsi, hogy milyen, és pontosan olyan is, amilyennek elképzeltem. Így röviden, 1-2 órára még érdekes is, és különleges, de holnapra már szörnyen unnám, és én nem tudnék ellazulni így. Még Bangkokban a Khao San-nak is több karaktere van ehhez képest, de ez persze szigorúan az én szubjektív véleményem. A már említett orosz klubok mellett láthatóan a többi, nagy számban visszajáró náció is kialakította a maga törzshelyeit, van itt például „Tropisches Biergarten”, a bejárat felett hatalmas osztrák zászlóval és sassal, ha valaki nem tudná, miről van szó.
Mégsem akarom sommásan elítélni azokat, akik ebben találják meg az örömüket, mert igaz, hogy ez nem az én világom, de ki tudja, lehet, hogy aki fél éven át megszakítás nélkül dolgozik mondjuk egy alaszkai olajfúró-tornyon, mínusz 30 fokban és a sarkvidéki éjszakában, az csakis erre vágyik. Egyszóval: kinek a pap, kinek a papné.
A sziget tájai egyébként tényleg nagyon szépek, nekem azért is tetszik, mert a sík, lapályos vidékek nem a kedvenceim (bocs, Petőfi, de ebben nem értünk egyet!), és ahol van akár egy kisebb hegy, vagy domb, az már bejön. No, Phuket épp ilyen, és még homokos partszakaszok is akadnak dögivel. Patong Beach persze tömött hely, a strandon lépni alig lehet a szabályos rendben felállított nyugágyaktól, és a jetski-kölcsönzőktől, az út túloldalán pedig, a víztől 30 méterre már ott az obligát szálloda-üzlet-étteremsor. Ha már tengerben akarnék fürödni, biztos valami eldugottabb helyet választanék. Itt még a homok is rendesen el van egyengetve, kis teraszokba rendezve, hogy a nyugszékek elférjenek.
Azt hiszem, ennyi éppen elég is volt Patong Beach-ből, megyek tovább. Ja, azt még töredelmesen bevallom, hogy beültem egy Burger Kingbe. Hamut szórok a fejemre, de több mint egy hónap után már vágytam egy jó nagy hamburgerre. (Igaz, Delhiben voltam Mekiben, de ott csak kávét ittam, és mivel marhahús nincs, egy Veggie-burger-t ettem)
Gyerünk tovább, felfedezni a szigetet!
…
Érdekes hely Phuket, mármint maga a sziget. Patong Beach, Kata Beach, Karon Beach: mind-mind üdülőtelepek. Motorral, illetve robogóval épp ideálisan bejárható, nincsenek olyan hatalmas távolságok. Igaz, ma tényleg szinte egész nap a robogón ültem, és az első tankolás után még egyszer tankoltam (teljes kemény 60 baht-ért), és összesen mentem is vagy 170 kilométert. Egyenként nincs messze semmi, még a távolabb levő helyek is max. 20-30 kilométerre vannak, de a sok kicsi összeadódik.
Patong Beach után egy kicsit északnak mentem a nyugati parton, kisebb-nagyobb település- illetve szállodacsokrok mindenütt. Egészen luxusszállodáktól a kisebb-közepes kategóriás heylekig minden megtalálható. A tömegturizmus létét jelzi, hogy nem is egy, hanem 3-4 McDonalds, és több Tesco is van Phuketen! A Tesco-nak ez valami leányvállalata lehet, Tesco Lotus néven fut, de az embléma ugyanaz, csak a színvilág nem az európai piros-kék, hanem kellemes zöldes. Ja, és a színvonal sem ugyanaz: nem annyira fapados, mint a magyarországi Tesco-k, hanem (bocs, tudom, M.o.-n is vannak rendes, segítőkész eladók) kedves kiszolgálás, szép választék, miegymás.
...
Errefelé több helyütt is látható, hogy milyen komolyan vették a 2004-es cunami után kiépített előjelző, illetve evakuációs rendszert: az utak mellett több helyütt láthatóak táblák arról, hogy merrefelé vannak az utakon a "vészkijáratok": értelemszerűen a magasabban fekvő területek felé.
...
Az északi rész után ismét délre mentem, közben találtam egy sziklásabb helyet, ahová talán 20 métert kellett ereszkedni az úttól, és máris ott volt az ember az Andamán-tenger csapkodó hullámai előtt. Ez szerencsére kihalt rész volt, egy kicsit kettesben akartam lenni egy apró tengeröböllel. Azért sem voltak ott, mert nem homokos föveny, hanem sziklás partszakasz, tehát nem épp fürdésre való.
.jpg)
Kicsit lejjebb, délre azért megálltam Patong Beach külső részénél, ahol már homokos part van, de még nem a nyugágyas-üzletes sétány kezdődik…. azért, hogy egy kicsit bele is gázoljak a tengerbe, ha már itt vagyok, ne pedig csak tisztes távolból nézzem. Úszásról most nem volt szó, mert sem úszócucc, sem törölköző nem volt nálam, de azért elmondhatom, hogy „testközelből” találkoztam az Andamán-tengerrel. Az mindenesetre biztos, hogy tengernek tenger volt, mert érzékszervi vizsgálat útján megbizonyosodtam róla, hogy sós a víz, tehát nem csak a Balaton partjáról álmodom magam a tengerre… :)
Még délebbre vettem az utamat, elmentem egészen a sziget déli csücskéig, a Promthep-fokig, amit már a térkép is különleges pontként jelez, sőt, „naplemente-figyelő” helyként. Ennek megfelelően teljesen kiépült a turista-infrastruktúra is a tenger fölé magasodó hegy- (vagy inkább domb-)-fokon. Buszparkoló, bazársor, kávézók, tájékoztató táblák, ami csak kell. És persze szépen kiépített sétautak…meg tömeg.
A hely tényleg szép, bár annyira nem lélegzet-elállító. Útközben Patongtól idáig volt egy, szerintem sokkal szebb helyen levő kilátópont. De hát a vélemény szubjektív, ugye…
Ahogy innen továbbmegy az ember, gyakorlatilag már visszafelé megy a „főváros”, Phuket Town felé. A Promthep-fok után találtam egy csöndesebb partszakaszt, Rawai Beach-et, ahol nem voltak tömegek, volt viszont homokos föveny, és kikötött halászbárkák. Itt már sokkal hangulatosabb és nyugisabb volt minden, mint Patong környékén, így megint sétáltam egyet, félig a vízben.
...
Még mentem egy-kért kört a nyugati parton, közben a naplemente azért tényleg szép volt, és a környéket is varázsos fénybe burkolta... :)
...
Lassan el is telt egyébként mindezzel a nap, közben be is sötétedett, és még egyet kanyarodtam Phuket Town felé, aztán kíváncsiságból újra átrobogtam Patong-ba, hogy lássam, milyen az esti élete. Nem meglepő, hogy ilyenkor éled fel igazán a város, bár napközben sem volt éppen kihalt. Éttermek tömkelege, de engem valahogy megint jobban vonzottak az utcai árusok kajái. Boltok, talpmasszázs, szabóságok mindenütt (ja igen, ez az egyik sláger a turizmus-iparban Thaiföldön: 1-2 nap alatt méretre készítenek öltönyt, női ruhát, teljes többdarabos ruhatárat kb 100 euróért)
És hát igen, Thaiföldön (azaz Phuketen, mert ez nem az igazi Thaiföld) az egyik sláger a libanoni étterem, ahol a felirat részint oroszul van...
Innen aztán már tényleg és végleg visszaindultam Phuket Town-ba, hogy még az este leadjam a motort. Elvileg holnap ugyanaddig az ideig maradhatott volna nálam, mint amikor ma felvettem…de úgy éreztem, jobb, ha most visszaadom, és éjszaka már nem az én gondom. Meg aztán holnap még egy szűk délelőttöm van, aztán indulás a reptérre.
Épp beértem Phuket Town-ba, mikor elkapott az első zuhé, amit Ázsiában megéltem. Szerencsére most a száraz évszak van (ezért is jöttem én, meg annyi más ember ilyenkor), de attól még előfordulhatnak futó záporok. Robogón persze nem nagy élvezet egy ilyen, de szerencsére épp volt az út mellett egy üzlet, aminek az utca fölé kinyúló féltetője alá be tudtam állni – és velem együtt még vagy 7-8 másik, helybeli robogós is, akike ugyanúgy elért az eső.
Nagyjából ennyi volt a mai nap, így utólag úgy érzem, hogy érdemes volt eljönni Phuketet is megnézni. Nagyjából olyan, amilyenre számítottam, de az is tény, hogy maga a sziget és a táj nagyon szép, és a robogóval egy nap alatt ideálisan fel lehet fedezni.
Ennyit és így éppen élveztem belőle, ha még egy vagy két teljes napot maradnék, akkor valószínűleg már rohadtul unnám. Így viszont épp elég volt a „dózis”… :)
