2010. november 10. szerda
A Yak Hotel, ahogy tegnap is írtam, nagyon kellemes kis hely, még a kathmandui szállásnál is jobban tetszik. Az ágy is kényelmesebb. Még olyan extrák is vannak, mint hogy a szobák közti folyosón mozgásérzékelős villanykapcsoló van, ami áramtakarékossági szempontból sem utolsó. Ahogy elnéztem, egy család működteti, a recepciós-mindenes-főnök egy 38-40 év körüli barátságos fickó, és láthatóan a felesége egy szintén hasonló korú, kissé gömbölyded, mindig mosolygós és kedves hölgy. Úgy tűnik, hogy a nagymama is a család tagja, őt is látni itt-ott, a különböző korú kisegítő srácokkal együtt (talán unokaöccsök?)
A mai napot, mármint a túra harmadik napját a Lonely Planet is a Namche Bazar-beli akklimatizációra ajánlja, mielőtt az ember tovább menne, így nem sok „dolgom” volt mára, jórészt csak a faluban és környékén sétálgattam, délután meg pihentem, olvastam.
Délelőtt azért belefért még egy egészen kis kirándulás, azért is, mert a pihenőnapon is mindig jobb 1-200 métert feljebb menni, majd visszatérni az előző magasságra, ott aludni. Most nem kapaszkodtunk olyan sokat, Namche Bazar felett talán 80-100 méterre van egy dombtető, ahol a Sagarmatha Nemzeti Park központja van, továbbá egy serpa-múzeum, de ami a legfontosabb, INNEN MÁR LÁTNI AZ EVERESTET!!
Nekem nagyon nagy élmény volt, percekig álltam csak ott, nem tudtam betelni vele. Persze még így is 10-20 kilométeres távolságban van, de valami egészen fenséges. Nem is csak az Everest látszik, hanem a környék több, merészen a magasba törő Himalája-csúcsa is: a Tamszerku, az Amadablam, a Lhoce és a Nupce is. Chabee kísért fel ide, illetve mutatta az utat, ez rövidke félórás kapaszkodó Namchéből. A fenti bámészkodással, a múzeummal, meg a visszaúttal együtt úgy 2-2.5 óra alatt jártuk meg.
Bármennyire is ki tudtam pihenni magam tegnap, és bármennyire is nincs légszomjam „alapállapotban”, vagyis ha nem kell mászni és egyéb fizikai erőkifejtést végezni – szóval ennek ellenére is tapasztaltam, hogy ennél a rövid kapaszkodónál is (kb. mintha felmenne az ember a Gellérthegyre), elég rövid szakaszonként kell megállnom, hogy kifújjam magam.
Visszafelé jövet, illetve a délután során lassan ezért alakult ki bennem a szándék, hogy megelégszem az eddig elértekkel, és okosabb, ha holnap visszamegyek Phakdingba, onnan meg majd Luklába és Kathmanduba.
Eléggé érzem a tegnapi megerőltető mászás hatását, persze nem izomlázban, de azért egy hegyekhez nem szokott embernek ez tényleg szokatlan.
A túránál az első komoly célom az volt, hogy feljussak Namchéig – ez sikerült. Nepálban a legesleghőbb vágyam az volt, hogy saját szememmel lássam az Everestet – ez teljesült.
Azt hiszem, ideje józannak lennem, és nem követelnem többet a saját szervezetemtől sem, mint ami reális. A 3440 m-es magasság még nem kellemetlen szerencsére, de innen feljebb már nagyon nagy erőkifejtésre volna szükség. Nem mondhatom azt sem, hogy kudarcot vallottam, mert a kezdetekkor, az út tervezésének elején is csak Namchéig terveztem jönni, és csak később kezdtem el latolgatni, hogy hátha, esetleg tovább is lehet majd menni….
A másik ok, hogy túl mohónak sem szabad lenni, és mindent csak szépen, fokozatosan. Tegnap-tegnapelőtt kissé szégyelltem is magam, hogy az ösvényt járó elég nagyszámú nemzetközi társasághoz képest kevesebbet tudok teljesíteni és lassabban, de aztán rájöttem, hogy nem szabad hozzájuk mérnem magam, hiszen ők edzettek és gyakorlottak, én meg csak nagyon kocatúrázó vagyok – ráadásul ez nem is olyan túra, mint mondjuk egy Börzsöny-járás, hanem egészen mások a körülmények is.
Azért persze ezt a napot sem töltöttem tétlenül, az előbb leírtak mellett délután még elmászkáltam Namche másik, északnyugati vége felé. A falu nagyon szép helyen, egy ívelt völgyhajlatban fekszik, a házak meredeken kapaszkodnak a hegyoldalra, és a völgy íve miatt egymással szemben is állnak.
Szóval az északnyugati oldalon (átellenben azzal, ahonnét tegnap jöttünk) nagyon keskeny gyalogösvények kanyarognak a hegy oldalában.
Félelmetes és csodálatos hely, mert innen egészen meredeken szakad le a hegyoldal a Bhote-koszi folyóig, ami jó 4-500 méterrel van alattunk. A szurdokszerű mély völgy túloldalán egy másik magas hegylánc, a Khonde csúcsával.
Ha már ilyen tengerszint feletti magasságban van az ember, nagyon érdekes dolgokat tud megfigyelni, például azt, hogy a felhők nem csak felette, de vele egy szintben, és alatta is gomolyognak. Délelőtt nagyon szép kristálytiszta időnk volt, szerencsém volt, hogy láthattam az Everestet, de délutánra elkezdtek jönni a felhők. Fenséges látvány, ahogy a szurdokokban haladnak, részben alattam….. :)
A másik érdekes dolog a növényzet megfigyelése volt, mivel olyan kilátópontot kerestem, ahonnét nagy darab részt be lehet látni. Leláttam egészen a Bhote-koszi szintjéig, felfelé pedig a Namche felett kb 300 méterrel levő Syangboche-fennsíkig. A délkeleti meredek hegyoldalon, ahol tegnap felfelé kapaszkodtunk, világosan látszott, hogy lent a Bhote-koszinál még igazi nagy fenyvesek vannak, de ezek itt fent, Namche szintjén már törpefenyők, még feljebb pedig csak nagyobb cserjék. Mindezt egy szempillantással befogni, ez sem volt utolsó élmény. Földrajztudósok és botanikusok most hozzátehetnék, hogy ezek a szubalpin és alpin vegetációs övek, de annyira azért nem értek egyik tudományhoz sem, hogy ilyen szavakkal dobálózzak…. :)
